VI.

• Betér a fűszeres blogunkba az első leendő kuncsaft, s kér három szem szegfűszeget. Te staniclibe mersz számolatlanul, s udvariasan odanyújtod felé: - "Tessék parancsolni, ajándék, Ön az első vásárlóm. Legyen máskor is szerencsénk!"
• Természetesen így cselekszem, de mit tegyek, ha...



VI./1.

• Mit teszel, ha nem vevő a gesztusodra; gyanakodva belekukkant a stanicliba,és kijelenti, ez nem szegfűszeg ?
• Mit tehetnék? Nem fogom győzködni, hisz nyilvánvaló, egyazon dologról különféle fogalmakkal rendelkezünk. Elnézést kérek, majd átirányítom egy másik standhoz.
• Nyilvánvaló! Csakhogy a fűszeres blogunkban nem kínálunk szegfűszeget.
• Persze, értem, analógiát alkalmazol: A szellemi javainkat a szegfűszeg képe által képzed le az anyagi síkra.
• Fején találtad a (szegfű)szeget!
• Ezt nevezzük művészi absztrakciónak?
• Miféle meghatározása ez a fogalomnak: "...elvonatkoztatást jelent, a leglényegesebb dolgok kiemelését és általánosítását."
• Mi a baj vele?
• Te nem hallod?
• - No, most következik megint ez:
• Pedig kaptál fület a látásra!
• Hoppá, kaptam! A lényeg kiemelése és általánosítása nincs összhangban  az elvonatkoztatás jelentéstartalmával.
• Hol a bibi?
• Elvonatkoztatunk például abban az esetben, amikor egy kifejezés jelentéstartalma az eredetitől eltérő értelmet nyer, azaz a kifejezés csakis a módosult jelentéstartalom ismeretében értelmezhető helyesen.
• A fenébe, ez túl akadémikus! Nem lehetne egyszerűbben?
• A "Hol a bibi?"  kérdésedre nem egy friss horzsolást kezdtem keresgélni a karomon, hanem  szövegösszefüggésben értelmeztem, és átvitt értelmet tulajdonítottam neki: "Mi a probléma?"
• Melyik főnévi igenevünk fejezi ki a "lényeges dolgok kiemelését"?
• A "kivonatolni".
• Érdekes, a szótő marad, a képző és az igekötő változtatása viszont gyökeresen más értelmet ad a kifejezésnek!
• Valóban. A magyar nyelv logikája különbözik a latinétól.
• Mennyire igaz: ha a szó paneljeit, magyarán alkotóelemeit a szemből nézve bal-jobb sorrendiségnek megfelelően tükörfordítjuk, figyelmen kívül hagyjuk a szótő prioritását, ellenben makacsul ragaszkodunk a propozíció "el-" értelmű fordításához, akkor az igekötő vakvágányra visz minket: 'el-von-atol  alak nem létezik a magyar nyelvben.
• Mint említettem volt, a magyar nyelv logikája más. Nem engedi meg a lényeg szem elől tévesztését. Ha ki akarja emelni a lényeget, akkor azt nem úgy teszi, hogy a lényeg mellől elvonja a lényegtelent, hanem megragadja azt, és direkt módon kiemeli; kivonatolja.
• Milyen igaz! Elvonatkoztatni a lényegtől,  vagy kiemelni,. kivonatolni azt, ellentétes értelműek; márpedig a formális logika szabályai nem engedik meg, hogy egy számunkra kiemelten fontos, egymondatos definíció esetében a fő-; és mellékmondat állításai ellentmondásban legyenek.
• Világos, helyesbítettük a meghatározást.
• Nem.
• ???
• Csupán rámutatunk a benne rejlő ellentmondásra, s megkíséreljük feloldani azt. Ebből nem következik, hogy az általunk módosított formája elfogadhatóvá válik a számunkra. Ellenkezőleg, a definíciót még ebben az alakjában is meglehetősen pontatlannak tartjuk.
• Hogy jövünk mi ahhoz?
• Vesszük magunknak a bátorságot! Álláspontunk szerint az absztrakció specifikus, többnyire összetett, olykor meglehetősen bonyolult  eljárás, nem lehet egy-két mondatos, általános érvényű értelmezését nyújtani. Elsősorban ennek tudjuk be tömör igényű anyanyelvi meghatározásának ellentmondásba torkollását, kudarcát.
• Becsületes ez? Nem kiváltunk, csupán elvetünk?
• Csupán annak ódiumát nem vállaljuk fel, hogy a hibás meghatározást egyetlen szemvillanás alatt hasonló tömörségű, de pontos magyarázattá csiszoljuk.
• Akkor mit teszünk?
• Visszatérünk az "első négy pecséthez", alkalmasint általuk teszünk kísérletet az absztrakciós folyamat megértésére, megértetésére.