2014. november 16., vasárnap

XII. Lábjegyzetek az előző fejezet végén hivatkozott írásokhoz


    Az 1-gyes szám alatt hivatkozott írás 1., "Észlelés és mozgás" c. részének címszavai és tucatnyi mondata nem kevesebbszer, mint nyolcszor alkalmazza az "absztrakció" fogalmát, ill. annak valamely nyelvtani alakját. Három ízben, a "Média"; "Minták"; "Op-art" c. fejezeteinek első mondataiban koncentrált formában adagolva, azaz megkettőzve. Én, a Bárány, egyenlőre korlátozom magam a szabatos ténymegállapításra, a következtetéseket az olvasóimra bízom.

A 2., "Szimmetria és szimmetriatörés" c. részhez kapcsolódva megjelenítheted azt a számítógépes grafikát, amelyet  'Evolúció nagybácsi éppen az én kútfőmben érlelt be - olykor kedvezhetünk a fehér ló lovasának azáltal, hogy olyan frazeológiát alkalmazunk, amely könnyebben értelmezhető  a számára:
megjelenítem


A 3., "Mérés és megfigyelés" c. része harmadik bekezdésében a "Sorosék C3 Centerében" szerkezetben miként értelmeződik a birtokosok szerepeltetése?


A 4., "Matematika és informatika" c. része Kurt Gödel nemteljességi-tételeit átkereszteli "elégtelenségi-tételre". Gödelel kapcsolatosan meg kell jegyeznem továbbá, hogy a modern tudomány egyik legnagyobb logikusa a hétköznapi gondolkodás terén kóros tüneteket produkált. Az igazság kedvéért tegyük azt is hozzá, jó oka volt a paranoiara...


A 7., "Tudományelmélet/ művészetelmélet" c. részbe helytelen írásmóddal került be Pikler Gyula neve. De ha már így alakult, megragadjuk az alkalmat és felhívjuk a  tudománytörténész-; történész-; szociológus- stb. kutatók figyelmét arra, hogy a szabadkőműves összefüggések ismeretének felületes, pontatlan volta, ill. hiánya nagyban gátolja a társadalmi folyamatok összefüggéseinek pontosabb megértését.
Behivatkozom Pikler egyik tudományos művének Nyugatban megjelent, általa írott beharangozóját:


Ha a megértés igényével olvasod az írást, feltehetőleg a dagályos stílus sem akadályoz meg a következő felismerésében: A második bekezdés első, érzékelési aktusokat felsoroló mondata csorbát szenved: Az ízlelés kifejezés kívánkozik a mondatba, az "ízlés" helyére. 
A szerkesztői hozzáfűzésből értesülünk, Pikler idegen - feltehetőleg német nyelven -  küldte be írását, a fordítás a Nyugat szerkesztősége által történt. Ki tévesztett? Pikler? Nem túl valószínű. Kellemetlen, ha a tudós nincs tisztában az általa használt kulcsfontosságú fogalmak pontos jelentésével. A fordító? Kellemetlen, a főszerkesztőnek, Ignotusnak, ha nyomtatásba engedi a cikket. Vegyük a legkedvezőbb esetet: az elírás az eredeti változat online archiválása során keletkezett.


Általánosságban elmondható, ha egy írás ilyen fontos összefüggésekre kíván rávilágítani, akkor pontosabb stilisztikát illik alkalmaznia. Az elírási-; nyelvtani-; szerkezeti-; szemantikai hibáktól eltekintve a HTML változatnak is teljesíteni kell a legalapvetőbb formai követelményeket: Honnan származik a szöveg, ki szerkesztette?


*********************************************************************************


   A 2-tes szám alatti, "A tudat alapú tudomány alapelvei" c. írás feltehetőleg Szatmári L. Miklós munkája. Sajnálatos, hogy ezt nem jelenthetjük ki teljes bizonyossággal, ugyanis a szerző nem tartja szükségesnek szignálni, holott  magas intellektusról tesz tanúbizonyságot általa.

Szőrszálhasogatásnak tűnhet, de mivel a kvantummechanikai ismérvek alapján meghatározott tudatállapotokat parányi, jelentéktelennek vélt változások is döntően befolyásolják, szükségesnek tartjuk felismerni a szöveg nyelvtani, szóalaki pontatlanságait:

A "Tudat szerepe a kvantumelméletben" c. rész első bekezdésének három, az olvasó irányába feltett kérdése közül kettő is hibás: Az elsőben az utolsó tagmondatot eltagoló vessző maradt le; a harmadikban az értelmileg kívánkozó "válasz"t szóalakról lemaradt az utolsó betű.
A következő mondat "foglalkoztattak" szóalakja nem illeszkedik a szerkezetbe, utolsó magánhangzója ékezetet kíván. 

Az "Az oksági elvek és az egymásra ható viszony" c. rész első bekezdése hatodik mondatának - ezt is figyelmesen kellett kiszámolni, mert a negyedik mondatot lezáró pont lemaradt - végkifejlete megmosolyogtató: az értelmileg meghatározott "agyat" szavunk "agyart"-ra deformálódik. (Tipikus "kiütési" pontatlanság, az "r" és "t" karakterek szomszédosak; ám a vakon írási technika helyes alkalmazása során  azonnal javításra kerülnek az ilyen típusú elütések.)
A soron következő mondat negyedik szavából elmaradt egy "a" hangzó...

Nem kívánom időnket a további pontatlanságok feltérképezésével megrabolni. Feltételezhető, hogy a szerző nem saját kezűleg végezte a begépelést, ebben az esetben az elütések nem, csak az utólagos korrekció elmaradása róható fel neki. (Még most sem késő!)
Ami a szerzőre jellemző stilisztikai sajátosság: bizonytalanul bánik a tagmondatokat eltagoló írásjellel, szokványosnak mondható a vesszők elmaradása. Kívánatos lenne szerkezetileg egyszerűsíteni a mondatait, akkor kevesebb alkalommal jelentkezne a probléma. Ismeretterjesztő-; tudományos szövegek esetén nem célszerű példát venni azon szépírók  műveiről (pl. Kertész Imre: Sorstalanság), amelyekben a túlburjánzó, körülményesen hosszú mondatok az átgondolt stilisztika hatásos kifejező elemei. Az  kimondottan szépírói  bravúr, ha a műalkotó 8-10 tagmondatos összetett mondatait is képes teljes nyelvtani korrektséggel megfogalmazni. Fogadjuk el, hogy evvel az adottsággal élni a kivételes képességű szépírók kiváltsága. Mi, egyszerű halandók - elnézést - , Ti, egyszerű halandók, lehetőség szerint törekedjetek a két-három tagmondatosnál nem hosszabb összetett mondatokra!
Kedves Miklós, őszintén kérem , ne keseredjen el! Az írása nagyon is színvonalas! A stilisztikával szinte minden emberfiának meggyűlik a gondja, kinek ritkábban, kiknek gyakrabban. Sokkal inkább megilletné az erősebb, konkrétabb kritikai hangvétel az  1-gyes szám alatt hivatkozott írás stilisztikáját. De  az közel húsz éves távlatra tekint, nincs  reményem, hogy célt érjek az ismeretlen szerkesztőjénél. Míg az Ön esetében nagyon is realizálhatónak látom korrekciós elvárásaimat.


Térjünk rá az írás tartalmi vonatkozásaira! A "Tudat szerepe a kvantumelméletben" c. első részének egyik kitüntetett alanya Wigner Jenő Pál, a Nobel-díjas fizikus. Vegyük az egyik időskori gondolatát:

"A fizika hatékonysága nagyon-nagyon kiterjedt. (... ) Hogy meddig érhet el az emberi tudás, egyáltalán nem világos. (...) Szeretem a fizikát, még most is  szeretem. De egy dolog aggaszt: Miért nem fogtunk eddig rádióüzenetet más bolygókról? Valószínű, hogy lakható bolygók máshol is vannak. Az ottani népek is kifejleszthettek civilizációt és tudományt. Ezért meglepő, hogy mindeddig nem léptek velünk kapcsolatba. Az egyik lehetséges válasz az volna, hogy ott is kifejlesztették a tudományt és a technikát, de megindult a fegyverkezési verseny, és  az egész bolygón sikerült megsemmisíteniük önmagukat. Ez lehet a kozmikus csend egyik magyarázata. Egy másik lehetséges magyarázat az, hogy a tudomány és technika kifejlődése a jólét növekedéséhez és elkényelmesedéshez vezetett. A luxus lustává tette őket, abbahagyták a könyvolvasást és a fizikát, mert túl komplikáltnak találták. Ezért nem érdekli őket a velünk való kapcsolat sem. Remélem tévedek! Remélem, nem ez lesz a történet vége!"

forrás: Marx György: Marslakók érkezése



Wigner a gondolatait a Kr. u. 1988. esztendőben fejti ki. Feltételezi más, nálunk fejlettebb, magasabb intelligenciájú civilizációk létét. Meglepő számára, hogy  nem lépnek kapcsolatba velünk.

Vegyük észre Wigner gondolkodásmódjának korlátait! 
Mi alapján várhatnánk el a magasabb intelligenciától, hogy  a mi elvárásainknak feleljen meg?
Lássuk be, az információ áramoltatás technológiájára nem gyakorolhatunk befolyást, annak módját a magasabb intelligencia szabja meg! 
Az információ természete, struktúrája mindaddig értelmezhetetlen, amíg nem érjük el a megkívánt fejlettségi szintet:

aláírás: felsőbb intelligencia 


De visszájára is forgathatjuk Wigner gondolatmenetét: 
Mi vagyunk a legfejlettebb civilizáció az Univerzumban. Ez a harmadik lehetséges magyarázat. 
A Tau-ceti névre keresztelt, mintegy tucat fényévre keringő exobolygón éppen most feszítik meg a Messiásukat. Mikorra időzítsük a rádióadást, s mi legyen a tartalma? 

Abszurd? Szerintem is az, tekintve, hogy a tudomány jeles képviselői a lepergett 25 év folyamán sem voltak képesek belátni a gondolatmenet korlátos voltát, és a SETI programot ezen a nyomvonalon futtatják.

Hogyan tovább, kedves fizikusaim?

Az "Az oksági elvek és az egymásra ható viszony" c. rész hatodik bekezdésének első mondata meglehetősen problematikus. A "tudat  természettudományos modelljéről"  beszél, Ráadásul megspékeli a "hagyományos" jelzővel, figyelemreméltó szemantikai hatást gyakorolva a mondatra: Nem csupán azt állítja, létezik a "modell", hanem azt sugallja, hogy annak a "hagyományos" csupán az egyik változata. Járjon utána a nyájas olvasó, létezhet-e  ilyen természettudományos modell, vagy se!
Nézetünk szerint a természettudomány számára a szellemi energia  infinit - használja ugyan, ám az emberi egyed kívül esik a természettudomány vizsgálódási területén, bár a kvantummechanika elért némi áttörést a megfigyelői státusba helyezésével -, ami elvi szinten gátolja meg a tudati-; ha úgy tetszik szellemi szféránk önmagunk általi  modellezhetőségét. Hogy is van ez? Létrehozunk egy természettudományos modellt a szellemi szféránk reprezentálására a célból, hogy ellenőrizzük a tudatunk döntési mechanizmusait?  Hű, milyen termetes paradoxon, Citrom-díjat érdemel! Hozzá képest a Bárány megszemélyesítése gyerekjáték!

Ugyanennek a résznek a kilencedik bekezdése személyes gondolatokat indukál:
Vagyok, aki vagyok, a Bárány. Ebbéli minőségemben kérek Öntől, kedves Miklós egy "Kvantum Balance konzultációt". Illedelmesen megfelelek az Ön által megkívánt protokollnak, bár megtalálnám annak módját, miként háláljam meg az Ön bölcsességeit kétannyival. Amikor pedig a honoráriuma 'leperkálására kerülne a sor, még meg is toldanám azokat eggyel: Úgy számítsd meg a Te tanításod értékét, hogy ne váljál  hiteltelenné általa! Vajon miként reagálna, kedves Miklós?

a lábjegyzet lábjegyzete:

Az elektronikus tartalom linkjében a korábbi "kvantumtudat" kifejezést időközben (valamikor 2015. márciusát megelőzően) "kvantumszemlélet"-re cserélték, az eredeti cím átirányítási funkció nélkül megszűnt. A Bárány - aki nem egy informatikai zseni, ellenkezőleg... - szerkeszt egy elektronikus tartalmi hivatkozást, amely egy kis idő múltán a semmire mutat: Messze helyezkedik el ez a jelenség a kvantumtudatosságtól, de még annak szemléletétől is, kedves Szetmári L. Miklós!
A tartalom lényegében átmásolásra került. Ezt bizton megállapíthatom, ugyanis az általam kifogásolt formai hibák nem kerültek korrigálásra, egy kivételével...


*********************************************************************************


   A 3-as szám alatt hivatkozott interjú két magas intellektusú személy beszélgetését közli.
Formai hiányossága: a kérdező névtelensége.  Egyéb  hiányosság nemigen róható a számlájára, ellenkezőleg, elismerés illeti a közreműködőket.

Már az első, "A megértés problematikája..."  kérdés, valamint a rá adott felelet erősen reprezentatív számunkra: Érthetetlen azoknak, akik nincsenek tisztában a szintaktika és szemantika idegen kifejezések jelentéstartalmával. Márpedig...  Szintaktika alatt bármely struktúra szerkezetének vizsgálatát értjük, a szemantika  ugyanezen struktúrák  jelentéstartalmi elemzése:
A kvantummechanika szemantikai magalapozatlanságát az a tény okozza, hogy a   matematika formális eszköztára szemantikai elemzésre nem, szintaktikai elemzésre pedig csak korlátosan alkalmas. A matematikai formalizmus a mennyiségi jellemzők közötti összefüggések leírására szolgál, a minőségi viszonyok jellemzésére nem alkalmas. A struktúra szerkezetének vizsgálata, majd leírása során meghatározó, ámde nem kizárólagos szerepet játszanak a mennyiségi jellemzők, a jelentéstartalmi értelmezés kiváltképpen a minőségi jellemzők mentén zajlik, a mennyiségi jellemzők szerepe másodlagossá válik. A struktúra minőségi leírásának, jellemzésének aktusában a matematikai eszköztár már csak részleges, áttételes szerepet játszhat.
Következésképpen: általánosságban elmondható, hogy a struktúra szintaktikai elemzése rokonítható a kvantitatív analízis-; a szemantikai vizsgálata a kvalitatív analízis műveletével.

[Becsatolok egy felettébb figyelemreméltó tudomány-technika történeti vonatkozást: Wigner; Neumann; Teller egyaránt vegyészmérnöknek indult. Neumann meg is szerezte a vegyészmérnöki diplomát. - Ennek azért van jelentősége, mert a kvantumelmélet megalapozására az atomszerkezet elméleti megkonstruálása és fizikai modellje adott lehetőséget, vagyis az egyik legjobb előszobát a vegyészmérnöki ismeretek jelentették.  -- A Bárány nem kívánja, hogy a kortárs tudomány modellt alkosson a korabeli Technische Hochschule-; és PLVSZKI 1970-es évekbeli laboratóriumi struktúráinak összehasonlítására, és ebből messzemenő következtetésre jusson a II. világháborús, valamint a jelenlegi szellemi potenciált illetően. Vagy mégis?]

Az interjú második kérdése felveti a psziché  - de hisz van nekünk egy kifejezőbb magyar szavunk: lélek -, és a tudatosság különféle szintjeinek szerepét.
A válasz struktúrájának meghatározó elemeit képezi a megemlített tudósok személye. Ezt a nyomtatott szöveg a személyneveik kivastagításával szemléletesen is hangsúlyozza: Wolfgang PauliCarl Gustav Jung;
céltudatos szintaktikai elem: a mennyiségi jellemző (íráskép vonalvastagsága) fokozásával jelöli a tudósok szellemi potenciáljának, munkásságának súlyát. A matematikai formalizmus képes a normál és kivastagított íráskép vonalvastagságának összevetésére, arányítására. Az arány mutatószámából azonban nem adódik szemantikai következtetés. Az magából az eltérő írásképből, azok különbözőségéből adódik, a normál-vastag mennyiségi mutatók minőségi áttételezése által. 
Tehát, a vizsgált struktúra szintaktikája és szemantikája szoros kölcsönhatásban van, ez okból csak egységben értelmezhetők. 
A második bekezdés fejtegetései bizonyságot tesznek arról, amit az interjú címéből sejthettünk: a kvantumelmélet ismeretének hiányában nem fogjuk érteni a beszélgetés egészét.

A harmadik bekezdés ex katedra típusú kijelentése téves. A kvantumelméletnek leginkább az a következménye, hogy a személyek, jelenségek  kölcsönhatásban állnak.
(A cikk változat szofisztikáltabb szövegéből kiderül, M. Heidegger filozófiája és a kvantumelmélet közötti közvetlen kapcsolat hiányára vonatkozó kijelentést Carl Friedrich von Weizsäcker (görgess a folyóirat 29. oldalára!) német elméleti fizikus és filozófus jegyzi.)


Az interjú harmadik kérdése jelen blog szerzőjének elevenébe vág:
"Elképzelhetőnek tartja, hogy valaki mondjuk a kvantumfizika szabályait alkalmazva ír meg egy regényt?"
 Terjesszük ki a kérdés érvényességét!:
Lehetséges-e a kvantumfizikai összefüggések tudatos alkalmazásával alkotni?
A kérdés ebben a formában idejét múlt: A Manhattan-terv az 1942.-1945. esztendők folyamán energikusan megválaszolta:

*BUMMM!*  

Azonban ez a felelet specifikus, nem a tudomány egyetemes válasza a kérdésre, csupán a természettudományok, ezeken belül is döntő mértékben a fizikai tudományoké. Napjainkra a tudományfilozófia egyenjogú tagként integrálta a tudományok közé a művészeteket. Ez okból - egyetértve a kérdezővel - szükséges ismételten, immáron a művészeti tudományoknak kihegyezve feltenni a kérdést:
Lehetséges-e a kvantumfizikai összefüggések tudatos alkalmazásával művészeti alkotást létrehozni?
Semmi okunk sincs az epika műfajára korlátozni a kérdést. Annál inkább sem, mert azok a művészek, tudósok stb., akiknek némi fogalmuk van a kvantumfizikáról, érzik, tudják, csakis kiterjedt, mondhatni gigantikus, összművészeti alkotási folyamatban nyílik lehetőségünk hatékonyan és célravezetően alkalmazni a kvantumfizika törvényszerűségeit.

A kérdésre adott feleletben végre felsejlik, hogy az emberi agy hihetetlen mennyiségű és sebességű kvantumos folyamat színtere. Megemlítésre kerül Roger Penrose brit matematikus.  - Az aláhúzott foglalkozásnév jelen esetben tudatos szintaktikai elem, ám hatást csak akkor vált ki, ha feljut a megértés szintjére. (Lelkem, vajon mit óhajtok az aláhúzással nyomatékosítani? Egy kis segítség: beszerkesztem az Etesi Gábor fizikussal készített interjú apropójául szolgáló beszélgetés videofelvételét a Mindentudás Egyetemének videotárából. A felvétel legelején, a bemutatási aktus során lezajlik egy szinkronikus mozzanat...)



Szerencsém volt olvasni R. Penrose: A kicsi, a nagy, és az emberi elme c. tudományos ismeretterjesztő kötetét.  Az általa szerzett ismeret különösen megalapozza az előbbi szintaktikai elemet.

A kötet rendhagyó szerkesztésű: lehetőséget nyújt Penrose három tudós kollégájának, Stephen Hawking-nak,  a Cambridge-i Egyetem Lucas matematika professzorának; Abner Shimony-nak, a Bostoni Egyetem emeritus filozófia és fizika professzorának; Nancy Cartwright-nak, a Londoni Közgazdasági és Politikatudományi Intézet filozófia. logika és tudományos módszerek professzorának a könyvben vázolt gondolatok, felvetések véleményezésére, majd Penrose, az Oxfordi Egyetem Rouse Ball emeritus matematika professzora viszontválasszal él.
Nancy Cartwright reakciójának fő motívumát a következő kérdés köré csoportosítja: Miből gondolja a fizika tudománya azt, hogy a tudat működését érintő kérdéskört önállóan képes megválaszolni? - Kedves Nancy, az nem logikai bukfenc, ha Ön a filozófia; logika és tudományos módszerek professzoraként egy matematika professzor mellének szegezi a kérdést?


Kedves Roger, úgy tartom könyvének elolvasása feljogosít a személyes hangvételre, annál is inkább mert a tudomány ráébredt arra, hogy elszigetelte magát  a közvéleménytől. Kollégája, Stephen Hawking  "Az idő rövid története" c. kötetének megjelenésétől. 1988-tól szokásos számítani a tudomány ismeretterjesztő hadjáratának kezdetét közönségének kegyeiért. Az Ön művei ("Shadows of the Mind / Az elme árnyai", 1984. Oxford - hoppá! akkor most ki a doyen? -- Hoppá! magyar nyelvű kiadásomban elírták a kilences karaktert,  "Shadows of the Mind" kötete 1994-ben jelent meg; "The Large, the Small and the Human Mind / A kicsi, a nagy és az emberi elme", 1997. Cambridge; The Emperor's new Mind / A császár új elméje, 1989. Oxford --- HOPPÁ! a magyar nyelvű kötetem kiadói és nyomdai stábja e vonatkozásban is összehoz egy metafizikai csodát: 1963-ra datálják a magyarítást)  ebbe a vonulatba illeszkednek.
Nos, én, a Bárány, mint a tudomány közönségének hangadó reprezentánsa visszajelzést adok Önnek. Vagy tán ennek a fene nagy, több évtizedes ismeretterjesztő hadjáratnak valójában nem az volt a célja, hogy a tudósok odafigyeljenek végre valahára a közönségükre, és éljenek a széleskörű, érdemi, produktív, interaktív párbeszéd lehetőségével?
Sarkosabban fogok fogalmazni, mint Nancy: Amit a fizika tudománya a XX. században produkált az maga a pökhendiség az emberiséggel szemben. De nem óhajtok abba a hibába esni, mint Nancy. Tisztázzuk, kedves Roger, van önnek fizikusi diplomája!? Mert ha nincs, akkor ez a bírálat csak áttételesen illeti meg Önt, úgy mint a fizika szolgálólányának szolgáját. Különben is! Miért vált tendenciózussá  a tudomány kommunikációja során a matematikusok és fizikusok összemosása a kozmológia berkein belül? Nem tart attól, ha fizikusi diploma hiányában vállalja fel a Nancynek adandó válasz terhét, akkor tudományfilozófiailag viszi félre az eszmecseréjüket?

Kedves Roger, zárjuk rövidre! Megküldöm a morfogenetikus mezőnk két kitüntetett szinapszisának dendritjeit: "Schrödinger macskája" és a "szuperpozíció" tárgyalása közben (magyar nyelvű kiadás, 2003. AKKORD, 86.o.) azt kérdezi, idézem:
"Miért nem képes a tudatunk makroszkopikus szuperpozíciót érzékelni?"
Válaszom:
Az enyém képes. 
Visszakérdezek:
Érdekli, miként teszi?  

Nem?
BANG! Miaúúú.ú..ú..